Re-Vitalizáció program
A Skull Re-Vitalizáció programját elsősorban olyanoknak ajánljuk, akik a vállalati kihívások
közepette úgy érzik, a tréningek már nem képesek választ adni problémáikra.
A Skull Re-Vitalizáció programjának központi eleme, hogy az ügyféllel közösen alakítsuk ki,
milyen típusú eszközre van leginkább szüksége a változó piaci környezetben ahhoz, hogy
sikeres és tájékozott legyen.
Milyen előnyöket képes nyújtani a Re-Vitalizáció program a hagyományos tréningekkel szemben?
- Magas szintű individualizáltság. A program eszköztárának egyes elemei között az
ügyfél szabadon válogathat.
- Szélesebb ügyfélismeret. A képzési szerkezet része lehet a piackutatás kvalitatív és
kvantitatív eljárásainak segítségével felrajzolt ügyfélkapcsolati-mátrix (a piaci környezet
motivációinak feltérképezése).
- Személyes preferenciaszerkezet. Mind az adott vállalat prioritásai és szempontjai, mind
a Skull által minderre javasolt képzési szerkezet együttesen, egymást kiegészítve
érvényesül.
- A tudatos stratégiai tervezés erősítése. A vállalat belső kompetenciáinak mérése és a
külső lehetőségek feltérképezése együtt nagymértékben megkönnyítik a stratégiaalkotás
folyamatát.
Milyen eszközrendszert használ a Re-Vitalizáció program?
- Tesztelemzés. A szervezeti, sales és vezetői mérés eszközeivel a Re-Vitalizáció program
rámutathat a gyenge pontokra, a fejlesztendő területekre, a kitörési pontokra. A
különböző kompetencia tesztek eredményeinek elemzésével pontosabb képet kaphatunk
a szervezetről és az elérhető célokhoz objektív mércéket rendelhetünk.
- Ügyfél-ismeret (mélyinterjú és piackutatás). A cég üzleti környezetének ismerete
elengedhetetlen a reális és pontos célok meghatározásához. Az ügyfél-ismeret a cég
számára lehetővé teszi, hogy termékeinek gyengéit és erősségeit felmérje, a piac
változásairól pedig időben értesüljön. Az ügyfelek igényeinek ismerete, illetve ezek
megváltozásának nyomonkövetése nélkül a stratégiai tervezés szinte vakon történik, ezért
mind a kvalitatív (mélyinterjú kiemelt üzleti partnerekkel), mind a kvantitatív (telefonos
piackutatás) felmérés eredményei komoly tanulságokkal szolgálhatnak az adott vállalat
számára.
- Tanácsadás. A stratégiaalkotás, a szervezeti célok esetleges módosítása, a szervezetre
mint organizmusra ható feszítő erők kielemzése a vállalatvezetőkkel való személyes
foglalkozás során, közös munka eredményeképpen jöhet létre. Ehhez a Skull felkészült
szakemberei jelentik a garanciát, akik mind a szervezetfejlesztési, mind a pszichológiai
szempontokat képesek érvényesíteni.
- Workshop, tréning. A Skull által nyújtott tréningpaletta a változó és bizonytalan üzleti
környezetben is képesek új és sikeres válaszokhoz segíteni az üzleti partnereket. Ahol
pedig a tréning önmagában nem elég, azt harmonikusan kiegészítheti a Re-Vitalizáció
program stratégiai eszköztárának valamely más eleme, amely így az egyes részelemek
közötti kölcsönös egymásrahatással elmélyíti üzleti partnereink tudását saját piaci
környezetükről és képessé teszik őket a változások hatékony kezelésére.